Egy közismert szentencia szerint a kutya az ember legjobb barátja. Hát, ha az számít a legjobb barátnak, aki a leginkább szeret minket, és ezt a leggátlástalanabbul mutatja ki, akkor a mondás igazsága nehezen megkérdőjelezhető. Ám ha legjobb alatt azt értjük, hogy a leghasznosabb, legfontosabb, akkor azt hiszem kijelenthetjük, hogy a méhek az ember legjobb barátai.
Valahogy ritkán gondolunk bele abba, hogy mennyire fontos részei az emberi életnek a méhek. Ugyanis az ember alapvető táplálékai közé számító gyümölcsök nagy százalékát a méhek porozzák be. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a méhek etetnek bennünket. Ha nem lennének méhek, sokkal kevesebb egészséges, tápláló, és fínom növényi eredetű élelmet ehetnénk, mint most. Ha pedig egyik pillanatról a másikra eltűnne a Földről az összes méh, akkor annak katasztrofális hatásai lennének a mezőgazdaságra, és az élelmiszertermelésen keresztül az emberi társadalmakra is, merhogy konkrétan milliók halnának éhen. Sok milliónyi embertársunk.

Van egy rossz hírem. Az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökken a világban a méhek száma! Szerencsére vannak, akik ezt annyira aggasztónak találják, hogy megkongatták a vészharangot, aminek hatására nagyívű kutatások kezdődtek, hogy kiderüljön, mi a méhek pusztulásának az oka. Az USA-ban konkrétan dollár milliókat költenek már ezekre a vizsgálatokra. Úgy tűnik, a méhek immunrendszere egyre nehezebben tudja leküzdeni azokat a vírusos, gombás és bakteriális fertőzéseket és betegségeket, amik megtámadják őket. Vagyis semmi radikálisan új kór nem bukkant fel náluk, hanem csak a régóta ismert méhbetegségek tizedelik őket. Tehát a probléma az, hogy a méhek mostanában nem tudnak olyan hatékonyan védekezni a járványaik ellen, mint korábban. Egyszóval le vannak gyengülve a védekező-mechanizmusaik.
A kutatások kiderítették, hogy ennek a fő okozói azok a vegyszerek, amelyekkel az emberek vastagon beterítenek mindent.
A rovarkártevők, gombaspórák és baktériumos fertőzések elleni védekezés soha véget nem érő vegyi háború.  Merthogy a kártevők idővel immunissá válnak az őket írtó vegyszerek ellen, és emiatt újabb és újabb kémiai szereket kell kidolgozni. Ez nagy biznisz, a világ leghatalmasabb mezőgazdasági és vegyipari vállalatai dollár milliárdokat keresnek a permetszerek kifejlesztésével és kereskedésével.
Ha megkérdezünk valakit, hogy miért permetezi le a gyümölcsfáját, akkor azt fogja válaszolni, hogy azért teszi, hogy megvédje, és így a termés minőségét és hozamát javítsa. Igen ám, de kezd kiderülni, hogy ez a hozamnövekedés és minőségjavulás csak rövid távon valósul meg. Merthogy hosszú távon a környezetben felszaporodó vegyszerek nem csak a káros rivarokra hatnak, hanem a hasznosakra is. Persze a modern permetszerekre már rá van írva, hogy kímélik a méheket és más hasznos rovarokat, például a katicabogarat, de valójában lehetetlenség elérni azt, hogy egy vegyi anyag csak egy adott fajra hasson, a többire pedig egyáltalán ne. Hosszú távon konkrétan az a helyzet, és ez már bizonyíthatóan, tényszerűen így igaz, hogy a kémiai vegyszerekkel való permetezés nem javítja a terméshozamot! Méghozzá például azért nem, mert árt a méheknek, akik a beporzást végzik. Beporzás nélkül pedig egyáltalán semmilyen termés nincs.
A vegyipar azzal próbál nyugtatni minket, hogy hamarosan beköszönt a genetikai védekezés korszaka. Vagyis nemsoká tényleg képesek lesznek konkrétan csak egy adott rovarfaj megölésére szolgáló vegyszerek létrehozására, és akkor a hasznos állatkák nem lesznek veszélyben. Na igen, nincs kétségem, hogy a technológia sok mindent meg tud oldani. Még azt sem tartom kizártnak, hogy idővel apró repülő robotokat is képesek leszünk gyártani, akik az esetleg kihalni kényszerülő méhek helyett elvégzik a növények beporzását. Csak épp minek hatalmas energiát és rengeteg nyersanyagot pazarolni arra, hogy ezeket a dolgokat kifejlesszük, mikor a természet már kifejlesztette a méheket. Itt lenne az ideje, hogy a környezettudatos életmód jegyében végre elkezdenénk jó barátként viselkedni, és hagyni a méheknek, hogy elvégezzék a küldetésüket, vagyis beteljesítsék létük értelmét, és beporozzák a növényeket. Konkrétan itt az ideje, hogy felhagyjunk az egyre agresszívebb vegyszerekkel való permetezéssel. Vagy kezdő lépésként megtehetnénk legalább azt, hogy csak nagyon célzottan, és csak nagyon indokolt esetben permetezünk természetre káros vegyületekkel. Sőt, szükséges és kívánatos lenne kijelölni olyan vegyszermentes területeket, ahol a méhek valamiféle rezervátumi körülmények között élhetnek.
Ha pedig a termény védelmében mindenáron permetezni kell, akkor természetes eredetű, nem káros, és maradéktalanul lebomló permetszereket használjunk. A károkozók elleni védekezésnek pedig megvannak az évszázadok óta bevált biológiai módszerei, tehát nem kell mást tenni, csak újrafelfedezni és alkalmazni őket. Megvannak azok a növények, amiket a haszonnövényeink közelébe ültetve elérhetjük azt, hogy ne kezdjék ki a rovarok. Ráadásul fajtanemesítéssel, és régi, ellenálló fajták újraelterjesztésével is sokat nyerhetünk. A nagyüzemi fajták sokkal sérülékenyebbek és kényesebbek, mint az a rengeteg marginális gyümölcsfafajta, amelyek nem lettek felkapottak, és ezért kevesen ültetik őket. Vannak olyan nagyon értékes, csak épp speciális, adott dologra, például befőzésre, lekvárkészítésre, sütésre, vagy téli fogyasztásra alkalmas fajták, amelyeket sajnálatos módon már csak fajtamentő programokkal lehet életben tartani.
A gombák és baktériumok elleni védekezés már bonyolultabb, de a pénzeket és a kutatási kapacitást fel lehetne használni arra is, hogy az ezek elleni biológiai védekezés módszereit kutassuk, ahelyett, hogy mesterséges vegyületeket alkotunk.
Az ésszerű biológiai védekezés nem csak a környezetet és a hasznos rovarokat óvja, hanem olcsóbb, takarékosabb, és energiahatékonyabb is minden ipari módszernél. Sőt, tulajdonképpen egyszerűbb is. Nagy méretekben persze nehezebb, de az óriásgazdaságokkal nem csak ez a gond, hanem rengeteg minden más is. A megoldás nyilván a kisgazdaság, és a kertgazdaságok elterjedése, mert akkor mindenkinek friss, egészséges, vegyszermentes, nem sokat utazó, vagyis energiatakarékosan előállított élelme lehetne. Meggyőződésem, hogy ez a változás be fog következni, mert logikus, hogy bekövetkezzen, mert nem is történhet másként. Úgyhogy megint a régi nótát fújom: haladjunk végre a korral!