Kijött a tavasz végre, amit jónéhány begyöpösödött agyú polgártársunk azzal ünnepel, hogy a kertjében kis máglyákat rak, és eltüzeli a mezőgazdasági nyesedéket. Elképesztő, hogy még mindig mennyien vannak, akik a komposztálás helyett az égetést választják. Döbbenetes a lustaságuk, vagy fafejüségük, vagy a maradiságuknak az a foka, amivel a kártékony szokásaikhoz ragaszkodnak! Haladjunk már kicsit a korral, legalább olyan egyszerű dolgokban, mint a komposztálás! A gallyak elégetése olyan energiapazarlás, amit egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak! Az nem kifogás, hogy nincs pénzük esztétikus komposztálóra, meg aprítógépre, mert ezek nem is kellenek. A kert egy félreeső részében gyakorlatilag bármiből lehet olyan elkerített kis részt csinálni, ahová aztán minden szerves hulladékot odaönthetünk, és talajt gyárthatunk magunknak. Kiváló minőségű, tápanyagban gazdag talajt. Tévhit, hogy a komposzt büdös. Egyáltalán semmiféle szaga nincs, esetleg ha belehajolunk, és közelről szimatoljunk, érezni némi földszagot, de semmi egyebet. Nem járnak rá a legyek, sem egyéb bogarak sem. Ha pedig a házilag barkácsolt koposztáló zavarja a szépérzékünket, vagy szégyelljük a szedettvedettségét, ehelyett, hogy büszkék lennénk rá, hogy van komposztálónk, akkor eléültethetünk valami tuját, vagy bokrot, hogy eltakarja. Ráadásul akár comb vastagságú ágakat is komposztálhatunk, anélkül, hogy aprítógépben kisebb darabokra zúznánk. Kapható már ugyanis olyan komposztálási folyamatot gyorsító por, ami baktérium és gomba kultúrákat tartalmaz, és amivel behintve a vastagabb nyesedékek is viszonylag hamar lebomlanak.
Egy szó mint száz: NE égessd el a kerti hulladékot, hanem komposztálj! A növényeid hálásak lesznek érte, és nem szennyezted a környezetet sem. Olcsó, egyszerű, energiahatékony. Mi kell még?

Vannak olyan társadalmak, például a miénk, amelyben az emberek mindent maguk akarnak csinálni, és emiatt elidegenednek egymástól, és a a házaikba zárkóznak, amelyben felhalmozzák a tárgyakat és az eszközöket, és amelyben létezik a munkanélküliség.
Vannak azonban olyan társadalmak is, ahol a munkanélküliség ismeretlen fogalom, mert az emberek megosztják egymás között a feladatokat, nem akarnak mindent maguk csinálni. Mindenki specializálódik, és ahelyett, hogy a feladatokat tárgyakkal és eszközökkel végeznék el, más emberekre bízzák. Például nincs mosógépük, mert a ruhát másnak adják mosatni, és megbíznak valakit azzal, hogy takarítson náluk, megint másvalakit, hogy vasaljon, és így tovább. Ez nem csak a gazdaságot élénkíti, hanem a társadalmi kohéziót is erősíti. Az emberek nem zárkóznak be, hanem együtt élik az életüket, nyíltan, folyton valami tevékenységet végezve.
Nem lehet azt mondani, hogy az egyik társadalmi berendezkedés jobb, mint a másik, mert az értelmetlen lenne. Mind a kettő működik, tehát mindkettő jó. Azonban reflektálni rájuk hasznos lehet, mert segíthet új társadalmi stratégiákat és megoldásokat kidolgozni, amelyekkel mindenki élete javítható.
A mi társadalmunknak meg kéne tanulni, hogy hasznosabb dolog emberi kapcsolatokat gyűjteni, mint tárgyakat. Hogy számtalan lélektani problémánkat okozza az, hogy társas lényünkből fakadó eredeti ösztöneinket megtagadva bevonulunk a magunk privát kis világába. Sokkal stresszmentesebben, egészségesebben, energiatakarékosabban, és élvezetesebben élhetnénk, ha ahelyett, hogy este bekapcsoljuk a tévét, inkább eljárnánk egymáshoz, és beszélgetnénk. Bizonyított tény, hogy hosszabb életet élnek azok, akik tagjai egy stabil csoportnak, amelynek tagjai számíthatnak egymásra, és ahol mindenki kibeszélheti magából azt, ami a lelkét nyomja.
Társas lények vagyunk, a lételemünk a csoport. A család fontos, de nem elég nagy közöség. Ráadásul a legtöbb család sajnos csak összekényszerült és egymástól elidegenedett emberek érdekközössége. Kommunikációra született lények vagyunk, hát kommunikáljunk, cseréljünk eszmét amilyen sokszor csak lehet. Az életet jobban is el lehet tölteni, mint tévénézéssel. Barátkozzunk, járjunk össze, kössünk új kapcsolatokat, szervezzünk közös programokat, tegyünk szívességeket az ismerőseinknek, gyűjtsünk tárgyak helyett élményeket, egyszóval ÉLJÜNK.