Laissez faire

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy az ember két legalapvetőbb ösztöne a létfenntartási és a reprodukciós. A létfenntartási ösztönünket egy ideje már a munkának nevezett tevékenységgel elégítjük ki, merthogy az valamivel kiszámíthatóbb és biztosabb eredményt hoz mint a gyűjtögetés. Persze a gyűjtögetés is tekinthető már munkának, de akkor azt kell mondanunk, hogy a csimpánzok is végeznek munkát, sőt, minden állat munkát végez, amikor megszerzi a táplálékát. Ezért inkább szűkítsük le a fogalmat, és munkán értsünk termelő tevékenységet. A termelés (legyen az mezőgazdasági vagy kézműves, vagy bármi egyéb) egyenes következménye a felesleg kialakulása, ami felhalmozáshoz és kereskedelemhez vezet. Ezzel pedig el is érkeztünk ennek a bejegyzésnek a témájához, a gazdasághoz.
A gazdaságot tekinthetjük az ember és az emberiség létfenntartási törekvései összességének is. Minden tevékenységünk, amivel fenn akarjuk tartani magunkat az életben, közvetve, vagy épp nagyon is közvetlenül hozzájárulás a világ gazdaságához.
Számtalan ökonómiai elmélet és közgadaság-filozófiai irányzat létezik, de én most megkísérlem nagyon leegyszerűsíteni és világossá tenni azt a két alapvető nézetrendszert, illetve gondolkodásmódot, amit véleményem szerint az embereket akaratlanul és öntudatlanul alkalmaznak, amikor a gazdasághoz viszonyulnak. De nem csak az egyes emberek gazdaságról alkotott elképzeléseiről, és gazdasággal kapcsolatos elvárásairól lesz szó, hanem heterogén és átfogó társadalmi csoportok gazdasági hiedelmeiről is; sőt, sokkal inkább azokról, hisz az emberek gondolatait elvont témák és fogalmak esetében nyilván annak a társadalmi csoportnak vagy rétegnek a politikai, vallási és kultúrális, tradícionális gondolatrendszere határozza meg, amelynek az egyén természetszerűleg tagja, és amelyben szocializálódott.

Mivel bölcsész vagyok, és nem közgazdász, de még csak társadalomtudós sem, így egyrészt filozófiailag közelítek a kérdéshez, másrészt pedig metafórákat veszek igénybe ahhoz, hogy mondandóm plasztikus és könnyen érthető legyen.
Ha nevesíteni kéne a két alapvető gazdaságfilozófiát, amelyekről szó lesz, akkor szándékosan a lehető leginkább lecsupaszítva és leegyszerűsítve azt mondanám, hogy az egyik a kontrolláló, a másik pedig az organikus. Jöjjenek a példák, akkor minden egyből egyértelművé válik.
Képzeljük el, hogy a gazdaság egy gyümölcsfa. A cél, hogy ez a fa minél több termést hozzon. A kontrolláló szemlélet azt vallja, hogy a fa akkor terem a legjobban, ha rendszeresen meg van metszve, ha alakítva van a lombkoronája, ha minden kártevő és betegség ellen biztosítják, vagyis gyakorta permetezik és tápoldatozzák, ha leválogatják a nem ígéretes szemeket, és egyáltalán, ha a gazda állandóan rajta tartja a szemét a fán, mert akkor azonnal be tud avatkozni a folyamatokba, amint valami neki nem tetsző, szerinte rendellenes folyamat zajlik a fában, vagy a fával, főleg ha olyan, ami veszélyezteti a terméshozamot.

Az organikus szemlélet a kontrolláló ellentéte, vagyis abban hisz, hogy a fát békén kell hagyni, és engedni, hogy nőjjön, ahogy csak akar. Az organikus gazdaságfilozófia abból indul ki, hogy ha hagyjuk a fát a saját ritmusa és a génjeiből fakadó ösztönparancsok szerint fejlődni, akkor egészséges immunrendszere lesz ahhoz, hogy megbírkózzon a kártevőkkel és betegségekkel. Azt gondolja, hogy nem történik tragédia, ha a számtalan burjánzó hajtás közül néhány elfagy, elhal, letörik, elszárad, vagy tönkreteszi valami betegség, mert marad még  épp elég egészséges hajtás, ami biztosítja majd a termést, és a fa további növekedését. Metszés nélkül a fa lomkoronája nagyon sűrű, és bonyolult hálózatot alkotó, átláthattalan dzsungel lesz, rengeteg vékony és rövid kis ággal, szemben a metszett fa kevesebb, de vastagabb ágával, ám összességében mégis az organikusan növő fa fog a nagyobb tömeggel és térfogattal rendelkezni. A metszett fa termései szebbek, nagyobbak és egyformábbak lesznek, de a szabadon fejlődni hagyott fa apróbb és egyenetlenebb termései összességében mégis sokkal többen lesznek, vagyis az organikusan nevelt fa termelékenysége jobb lesz, mint a kontrolláltan nevelt fáé. Vagy ha nem lesz jobb, leglábbis ugyanolyan lesz, viszont az előállításban sokkal több ága vesz részt a fának, vagyis a termelésből többen veszik ki a részüket, többen járnak jól vele, többen élhetnek meg belőle, és ami a fő, a több termés több magot jelent, amelyekből nagyobb eséllyel nevelődhet újabb facsemete. Ha pedig egy ág a többi rovására nagyon megerősödik, és elnyomja őket, vagy ha rohadásnak indul, akkor még mindig lehetősége van a gazdának levágni, és a fa nem rokkan bele. Ellenben ha a kontrolláltan nevelt fa metszését elrontja a gazda, vagy ha az kevés ága közül valamelyik megbetegszik, elkorhad, elreped, akkor sokkal nagyobb veszteség éri a gazdát azzal is, ha komoly ráfordításokkal megpróbálja megmenteni, megjavítani, kipurgálni a problémás ágat, és azzal is, ha levágja, mert akkor bár a fát megmenti, de a terméshozam tetemes részéről le kell mondania.
Nem folytatom tovább a metafórát, mert ennyiből már, gondolom világos mit akarok mondani.
Tehát van az a gazdasági filozófia, amely kontrollálni akarja a folyamatokat az állam révén, (aki a példában a gazda szerepét játszotta) és van az a filozófia, amelyik hagyni szeretné hogy a gazdaság fejlődjön magától, organikusan. A világban általában a kontrolláló módszer hívei voltak és vannak többségben, de ez ne tévesszen meg senkit. Mert a gyakorlat azt mutatja, hogy igenis az organikus módszer esetén keletkezik a több termés, vagyis az a jövedelmezőbb. Ráadásul nem csak hogy jövedelmezőbb, hanem a jövedelmek jobban el is oszlanak, többen részesülnek belőle egy organikusan fejlődni hagyott gazdaságban, ami a társadalmi felemelkedést és az emberek tömegei életminőségének javulását jobban szolgálja. Csak ha a gazdaság organikusan fejlődik, akkor a gazdára kevesebb feladat hárul, vagyis elégséges a kisebb állam is. A politikai pártok nem érdekeltek abban, hogy az állam kisebb legyen, mert nekik az a céljuk, hogy a hatalom gyakorlása során minél több tagjuk és támogatójuk egzisztenciáját biztosíthassák. A nagy állam erős centralizációt, szilárd hierarchiát, nagy adminisztrációt és nagy bürokráciát jelent, továbbá drága, meg korrupt működést, ami végerendményben több adót. A több adó pedig lassú, kevésbbé vonzó gazdasági környezetet. Ha az állam metszi a gazdaságot, vagyis prioritásokat határoz meg, azzal egyes ágazatok működését és terjeszkedését mesterségesen elősegíti, de más ágazatokat meg ellehetetlenít. Ha csak kevés de vastag ága van a gazdaságnak, az egyenetlen munkaerőpiacot generál, mert csak ott lesz munka, ahol a húzóágazatok termelőegységei megtelepednek, és más területeken a munkanélküliség stabilizálódik, ami társadalmi egyenlőtlenséget, növekvő osztálykülönbségeket és csoportok közötti feszültségeket okoz.
Ha organikusan fejlődhet a gazdaság, akkor sok hajtása van a gazdaságnak, sokan termelnek, sok munkahely keletkezik, mindenkinek van esélye sikeres vállalkozást indítani, és ez egyenes utat jelent a prosperáló gazdasághoz. Ha az állam nem szól bele a gazdaság műkösésébe, mindössze rajta tartja a szemét, és végső esetben avatkozik csak be, akkor nem kell nagynak lennie, és nem kell sok adót sem beszednie, ami így az embereknél marad, és javítja a gazdaság teljesítményét, és bővülési lehetőségeit.
Gondolom, teljesen világos, hogy én a magam részéről ahhoz a kisebbséghez tartozom, akik az organikus gazdaságot jobbnak tartják a kontrollált gazdaságnál. Egyetlen érvet sem tudok felhozni az utóbbi mellett. A kontrolláló szemléletből fakadó összes előny átvihető az organikus szemléletbe, de az organikus szemlélet előnyei nem juttathatók érvényre a kontrollálóban. A nagy kérdés az, hogy akkor mégis miért hisz jobban az emberek nagy többsége szinte az egész világon a kontrolláló szemléletben.
A válasz az, hogy az embereknek az ad biztonságérzetet, ha egy olyan közösségben létezhetnek, ahol van egy gondoskodó, a csoport életét megszervező valaki, egy pátriárka. Antropológiailag meghatározottak vagyunk és az ösztöneink sokkal erősebben irányítanak minket, mint azt ahogy általában feltételezzük. Az ember közösségi lény, egyszerűen így fejlődött ki, és a közösség csak akkor tud stabil maradni, ha meg van szervezve. A szervezettség hierarchiát jelent, a hierarchia csúcsán pedig mindig van valaki. Az részletkérdés, hogy jelenleg hatalmas, milliós közösségekben élünk, és a közös dolgaink vezetését olyasvalaki végzi, akit demokratikusan választunk, és nem olyasvalaki, aki fizikailag a legerősebb. (A diktaturákban még most is a fizikailag, vagyis katonailag legerősebb egyed kerül a hierarchia élére.)
Mindenestre meliorista vagyok, tudom, hogy a dolgok javíthatóak, és abban is hiszek, mint azt már ebben a blogban többször kifejtettem, hogy a a dolgok mindig a lehető legnagyobb valószínűség irányába haladnak. Mivel vannak olyan helyek a világon, ahol időlegesen az organikus szemlélet hívei is kormányrúdhoz jutnak, idővel mindenki számára ki fog derülni, a bőrén fogja érezni, tapasztalni, hogy jobban él akkor, ha tartósan hagyjuk a gazdaságot organikusan fejlődni. Nem igaz a kontrolláló szemlélet híveinek az a frázisa, hogy az általuk vadkapitalizmusnak hívott módszer tömegeket dönt nyomorba, és ráadásul sérülékeny is. Egyáltalán nem lenne sérülékeny, ha nem nyúlnának bele folyton a működésébe, és engednék, hogy a beteg ágak elhaljanak és leessenek. Majd nő helyettük másik. Az időszakos vesztesek időszakos szociális támogatása persze közös érdek, de egy kontrollált gazdaságban az időszakos vesztesek hosszútávú vesztesekké válnak, és tartósan állami segítségre szorulnak, vagyis függő helyzetbe kerülnek a hatalomtól, míg az organikus gazdaságban a folyamatosan növő új hajtások révén hamar újra a gazdaság részesei lehetnek, és független, önmagukról gondoksodó lények, a társadalom hasznos és büszke és szabad tagjai. Rosszindulatúan mondhatnám azt is, hogy talán egyes hatalommániásoknak pont az az érdeke, hogy tömegek függjenek tőlük és az álami gondoskodástól; tömegek, akiknek a szavazatait a szociális támogatásokkal megvéve a saját hatalmukat tartósan stabilizálhatják, és ezért hisznek ők olyan nagyon a kontrollált gazdaságban, ezért reklámozzák minden kijelentésükkel, és ezért szapulják és démonizálják az organikus szemléletet.
A társadalmi változások, átalakulások mindig lassan mennek végbe, de ha nagy távlatból nézzük és nagy léptékben, akkor világosan és egyértelműen, vitathatatlanul kiderül, hogy a gazdaság fejlődése, karöltve és egymásrahatva a társadalmi változásokkal, abba az irányba halad, hogy a kontrolláló szemlélet lassan elavul, retrográddá válik, és az organikus szemlélet mindnyájunk javára válva uralkodóvá válik. Ez nem történhet másként, még ha a folyamatban lesznek visszaesések is, és ha náhány évszázadig is eltart.
Haladni kell a korral, mert semmi sem statikus, és minden mozgásban van. Mi, avantgárdok, annyit tehetünk, hogy a tőlünk telhető legpontosabban és legbecsületesebben leírjuk a valóságot. Azt a valóságot, amit sokan, sokféleképpen interpretálnak, de ami igenis meglátható, megéthető és leírható, mert ott van a szimulákrumokon, mítoszokon és a képét torzító technikai protéziseken túl. A megértéséhez pedig semmi más nem kell, csak nyitottság, előítéletmentesség, a megszokot sémák elhagyása, és józan paraszti logika.