Holnap éjféltől beköszönt a kampánycsend, ezért még most előtte mondanék pár dolgott a vasárnapi parlamenti választásokkal kapcsolatban. Nyugi, nem fogok kampányolni egyetlen párt mellett se, annál is inkább, mert mint azt már többször megírtam itt a blogban is, nem hiszek a politikai ideológiák alapján való gondolkodás hatékonyságában. Én inkább az állampolgári jogainkkal való élés mellett kampányolnék. Vagyis arra bíztatnék mindenkit, hogy sétáljon el vasárnap abba a szavazókörbe, ahová tartozik, és ikszeljen. Tehát adjon le érvényes szavazatot.
A kutatások szerint idén minden eddiginél alacsonyabb a választási hajlandóság. Ezt mindenki azzal magyarázza, hogy az emberek kiábrándultak az összes pártból, és az egész politikai elitet annyira utálják, hogy a véleményüket azzal fejezik ki, hogy távolmaradnak az egész procedúrától.
Belátom, nagyon izgalmas erkölcsi kérdés, hogy mit tegyen az, aki számára a kínálatból semelyik párt sem felel meg. De technikai értelemben a távolmaradás nem számít protest szavazatnak. Véleménynek vélemény, ez kétségtelen, de kicsit sem produktív. Ennél egy fokkal jobb megoldás még az érvénytelen szavazat is, vagyis az, ha valaki elmegy ugyan szavazni, de egyik körbe sem ikszel, vagy ikszelés helyett ráírja a szavazólapra a rövid, de velős véleményét.
Én mégse javaslom egyiket se. Azért nem, mert azt gondolom, hogy csak akkor van erkölcsi alapja valakinek számonkérni a parlamentbe majd bekerülő pártokat, ha érvényesen szavazott a választásokon. Persze bírálni őket, és a véleményét kifejezni róluk, de természetesen elszámoltatni is őket, szerencsére mindenképpen alkotmányos joga mindenkinek, de erkölcsi értelemben egy nem szavazó biankó csekket ad, és azt utólag megreklamálni számomra kissé álságos.
Amikor valaki eldönti, hogy elmegy szavazni, akkor elsődlegesen nem valamelyik párt mellett dönt, hanem azt dönti el, hogy ő résztvevője kíván lenni a társadalmi folyamatok irányításának. Ezzel a döntéssel elfogadja a játékszabályokat is, melyek szerint például csak a szavazólapon lévő pártokra lehet szavazni. Ez a kínálat, amiből választani lehet. Kinek a hibája, hogy csak azokból lehet választani? Hát csakis a választopolgároké, mert ők juttatják fel a jelölteket a szavazólapra azzal, hogy ajánlják őket. Ha nem tetszik a kínálat, akkor olyat  kell ajánlani, aki tetszik. Ennyi. A valóság társadalmi konstrukció, így tehát aki formálni akarja a valóságot, annak részt kell vennie a társadalmi folyamatokban. Én nem is értem, mi visz arra valakit, hogy lemondjon erről a lehetőségről, jogról. Illetve persze tudok számtalan okot, amiknek az alapja néhány rossz beidegződés, és persze az öntudatlanság.
Tudom, hogy vannak, akik azért nem mernek választani, mert attól félnek, hogy rossz döntést hoznak. Nekik azt üzenem, hogy nincs rossz döntés. Csak a nemdöntés a rossz döntés. Attól pedig, hogy egyik párt sem szimpatikus, sőt esetleg egyenesen ellenszenves az összes, még más megfontolások alapján is lehet választani közülük. Számtalan lehetőség kínálkozik. Lehet a legesélyesebb pártra szavani, hogy ezzel lehetőséget biztosítsunk neki az alkotmányozásra. Lehet a második legesélyesebb pártra szavazni, hogy ezzel gyengítsük a legesélyesebbet, és megakadályozzuk a szinte tejhatalmát. Lehet olyan pártra szavazni, aki biztos, hogy nem jut be a parlamentbe, csak azért, hogy beintsünk a nagyoknak. Lehet a bejutás küszöbén ingadozó pártra szavazni, hogy bejusson, mert a sokszínűség érték. Vagy akár meg is lehet osztani a szavazatokat rengetegféle módon. Lehet akár egy pikánsan perverz megoldással a két nagy párt között megosztani a szavazatot, vagy karitatív attitűddel két kis párt között.
Szerintem van ebben az egész latolgatásban valami izgalmas. A döntés nehézsége, a szempontok sokfélesége kihívást jelent, és az ezzel való szembenézés meggyőződésem szerint önbecsülést ad. A nem szavazás a könnyebb út, és az sosem vezet sehová. Nem szvazni olyan, mint egy étteremben a pincérre bízni, hogy mit hozzon enni csak azért, mert az étlapon szereplő egyik ételt sem szeretjük. Akik nem szavaznak, azok  a társadalmi státuszukat tekintve gyerekek.
Tudom, hogy sokan szeretnek gyerekek lenni, mert akkor lehet az életük problémáinak a megoldását valaki mástól, valahonnan fentről várni. És azt is tudom, hogy sokak számára a választás vérre menő harc, mert érzelmi, vagy egzisztenciális kérdést csinálnak a választás eredményéből. Számomra a szavazás nem szakrális cselekedet, vagy afféle nagybetűs, az egzisztencialista filozófia értelmében vett TETT. Nekem a parlamenti választás nem több és nem kevesebb, mint egy joggal való élés, egy társadalmi aktusban való részvétel. Nem hiszem azt, hogy bármelyik párt győzelme tönkre teszi az életem, vagy épp csodát tesz vele. Az életnek a politika, és a társadalmi folyamatok csak az egyik platformja, és szerintem egyáltalán nem a legfontosabb színtere. Ideális esetben a kormány és a parlament szerepe merőben bürokratikus és csak szabályozó. Magyarország persze nincs ebben az ideális esetben, mert minálunk vannak struktúrális gondok, és különféle társadalmi feszültségek, de ez egyrészt nem a politika hibája, másrészt idővel változik majd. Alakul, és javul, mert követi az idők szavát. Most még lehet demagógiával szavazatokat szerezni, sőt most még csak azzal lehet, de náhány év múlva majd már nem lehet. Nem lehet majd, mert az emberek ismeretei bővülnek, egyre többet értenek meg a világból, és a saját bőrükön szépen kitapasztalják, hogy mi használ, és mi árt nekik leginkább.
Még egyszer szeretném hagsúlyozni, hogy a nem szavazás nem arra szavazás, hogy egyik se kell. A nem szavazás annak kinyilvánítása, hogy valaki nem akar felnőtt tagja lenni a társadalomnak. Ha egy társadalomban sok a gyerek státuszú egyén, akkor az a társadalom maga is gyerek még. Idővel majd felnő. Én nem vagyok türelmetlen. Nem vagyok, mert tisztában vagyok vele, hogy működnek a történelem nagy folyamatai és változásai.
A magyar társadalom többsége még a múltban él, a múltba réved, és a jövőről elképzelése sincs. Nem képes reflektálni a világban zajló nagyléptékű változásokra, és nem érti mi miért történik vele. A pártok tagjai részei a társadalonak, így aztán ők sem igazán értik a dolgok lényegét. A szakértők sokat tudnak persze, és nagy tapasztalatuk is van, de ők sem látják a fától az erdőt. Ez az olyan avantgárdokat, mint amilyen én is vagyok, néha szomorúsággal tölt el, de mint már mondtam, türelmes vagyok. A politikusok mindig azt mondják, amit az emberek hallani akarnak. Ha az emberek változnak, változnak majd a politikusok is. A változás elkerülhetetlen, mert a körülmények rákínyszerítik majd az embert. Ráadásul az embernek egyik alapvető tulajdonság az alkalmazkodás; ez a túlélésének, és eddigi villámkarrierjének is a kulcsa.
A haladni a korral azt jelenti, hogy a mában élni, a pillanatban, de úgy, hogy közben látni, hogy a pillanat mely pontján helyezkedik el a folyamatoknak. A változás irányainak felismerése nem váteszség, hanem a józan logika alkalmazása a folyamatban szereplő tényezők természetének ismeretében. Szóval látom, hogy most a magyar társadalom ott tart, hogy arra kell felhívni a figyelmét, hogy szavazzon, akkor is, ha a kínálatból egyik párttal sem ért egyet. Mert a választásokon való részvétellel valójában önmaga felnőttségére is szavaz. Aki választ, az eldönti azt is, hogy micsoda akar lenni: a társadalom résztvevője, vagy ballasztja.
A jogainkkal akkor is élni, ha az nem kellemes, ha az nem könnyű, ez még csak nem is az első lépcső, hanem mindössze a szőnyeg a lépcsősor legalján, ami egy jobb világba vezet. Sajnos tudom, hogy nagyon sokaknak még csak víziójuk sincs egy jobb világról. És sokan csak kiröhögik az efféle víziókat, idealistának nevezve az álmodozókat. De én pragmatista vagyok, nem idealista. Épp ezért megyek el szavazni, még ha nem is hiszek a párt-ideológíákban. Na ezt kéne megértenetek...
A demokratikus rendszerek előrelépést jelentenek a feudalista rendszerekhez képest. Azért szavazz, mert aki szavaz, az a szavazás joga mellett is voksol. És ha nem szavazol, akkor sérted azokat, akik még csak küzdenek azért, hogy legyen joguk szavazni. Néha az életüket is feláldozzák a választás jogáért. Tudom, tudom, ez nagyon patetikus érv, de attól még igaz, és mivel most ennél erősebb nem is jut eszembe, befejezem ezt a bejegyzést. Akinek füle van rá, az már úgyis fogta az üzenetet. Akinek meg nincs füle rá, hát annak ettől sem nő ki varázsütésre. Merthogy az evolúció lassan dolgozik. Lassan, de biztosan. Mert a fül megléte szelekciós előnyt biztosít, így fent fog maradni, és elterjed. Nem történhet másként.