A minap egy ismerősöm érdekes dologgal szembesített, ami aztán elgondolkodtatott.
A történet a következő. Egy szórakozóhelyen összefutottunk, beszélgettünk kicsit, majd úgy esett, hogy egyszerre mentünk a mellékhelyiségbe. Ahogy beléptünk, az ismerősöm egyből a mosdóhoz ment és kezet mosott. Gondoltam ragad a keze valamitől, vagy ilyesmi, ezért mossa meg. Pisilés után, mikor én menetem kezet mosni, akkor viszon ő nem tartott velem. Rá is kérdezetem, hogy mi van, előtte igen, utána nem? A válasza az volt, hogy pontosan. Előtte mindig, de ha automatikusan öblít a piszoár, akkor utána soha, mert nem szokta lepisilni magát, vagyis minek is kéne kezet öblítenie. Azt is mondta, hogy szerinte sokkal logikusabb vizelés előtt kezet mosni, hogy az ember ne koszos kézzel nyúljon egy olyan szervéhez, ami egy testébe vezető nyílást tartalmaz, mint utána. Rájöttem, hogy teljesen igaza van, és az jutott eszembe, hogy minden csak szokás kérdése.
Egy csomó indent rutinból, szokásból teszünk meg az életben, anélkül, hogy belegondolnánk, van-e értelme, illetve nem csinálhatnánk-e jobban, ésszerűbben, logikusabban, hatékonyabban, takarékosabban.
Óvodától kezdve belénknevelték, hogy pisilés után mossunk kezet, és mi szépen meg is fogadtuk ezt az előírást, és a legtöbben soha sem reflektáltunk arra, hogy inkább előtte kéne kezet mosni, és tiszta kezekkel nyúlni a testünkhöz. Vajon hány ezer olyan szokásunk van, ami valójában hülyeség, és csak azért végezzük el őket, mert megszoktuk?
Pár bejegyzéssel ezelőtt amiatt dohogtam, hogy egyesek még mindig elégetik a mezőgazdasági nyesedéket, ahelyett, hogy komposztálnának. Mert azt szokták meg, hogy elégetik. Hallottam olyanokról, és állítólag sokan vannak, akik a tévére alszanak el, és mér nem is nézik, mert elaludtak, de a tévé még órákig megy, és feleslegesen fogyasztja az áramot. Mert így szokták meg. És a példák sora a végtelenségig folytatható lenne.
Mi lenne, ha megszoknánk azt is, hogy tudatosan és mértékletesen élünk? Ha megszoknánk, hogy csak annyit veszünk el a természettől, amennyire feltétlenül szükségünk van, és így jutna másoknak is, meg lenne módja a természetnek a regenerációra? Mi lenne, ha megszoknánk, hogy amikor beteszünk a mikróba egy tányér levest melegíteni, akkor arra a három percre felülnénk egy szobabbiciklihez hasonlító eszközre, amit tekerve egy generátort hajtanánk meg, ami árammal látná el a mikrót, így izomerővel tudnánk felmelegíteni az élelmünket? Mi lenne, ha megszoknánk, hogy a szemetet szelektálva gyűjtjük, és aztán teljes mértékben újra hasznosítanánk? Ha csupa ilyen energiahatékony és kornyezetbarát dolgot szoknánk meg, akkor azzal nagyon  jót tennénk magunknak és a bolygó többi élőlényének is.
Az ember a szokásai rabja. Így működünk. Nehéz mindig mindent a nulláról kitalálni, ezért aztán jobb szeretünk rutinokat kialakítani, mert akkor úgy tűnik, hogy szinte erőfeszítés nélkül, maguktól működnek a dolgaink. Váltani, új dolgokat kipróbálni nem szeretünk, mert az macerás, az erőfeszítést kíván. Persze, de csak elsőre! Meg talán másodikra. Utána viszont az új dolgok is megszokottá válnak, más szóval rutinná, és onnantól azok is úgy tűnnek már, mintha maguktól működnének.
A lényeg csak annyi, hogy vizsgáljuk felül a szokásainkat, és ne tegyünk meg valamit csak azért, mert úgy szoktuk meg. Irányítsuk az életünket olyan módon is, hogy törekedjünk hasznos és környezetbarát és energiahatékony és humánus, na meg főleg egészséges tevékenységeket elsajátítani és megszokni.