Ma egy érdekes és tanulságos könyvet olvastam, aminek a lényegét szeretném megosztani veletek.
Azt hiszem, most előszöt tegeztem le ennek a blognak az olvasóit, és ez kicsit furcsa számomra, de azt hiszem, a továbbiakban ennél maradok. Ettől valahogy közvetlenebb a blogolás, és egy baráti beszélgetéshez válik kicsit hasonlatossá, ami talán inkább használ az olvashatóságnak és az üzeneteim célbajutásának, mint árt.
Szóval a könyvet, amiről beszélni szeretnék, egy Dan Buettner nevű amerikai fickó írta, és a címe: A hosszú élet oázisai, avagy Földünk Kék Zónái. Kék Zónáknak nevezik azokat a helyeket a világon, ahol különösen sok 100 évnél öregebb ember él viszonylag aktívan és egészségesen. A könyv négy ilyen helyet, területet nevez meg: Okinavát, Szardíniát, Costa Ricában a Nicoya-félszigetet, és Kaliforniában egy adventista közösséget. A szerző elutazott ezekre a helyekre, beszélgetett az ott élő idős emberekkel, és tanulmányozta az életmódjukat, gondolkodásukat, értékrendjüket, étkezési szokásaikat.
Én a következő dolgokat szűrtem le magamnak ebből a könyvből:
A hosszú élet egyik legfontosabb feltétele, tényezője a MÉRTÉKLETESSÉG. A világ legidősebb emberei először is viszonylag keveset esznek, vagyis kevés kalóriát visznek be a szervezetükbe. Az étrendjük alapja mindenhol szinte kizárólag növényi. Vagy teljesen vegetáriusok, vagy ha esznek is húst, azt ritkán teszik, maximum havonta egy-két alkalommal, vagy csak ünnepnapokon. A növényi étrendjük zöldségeken, gyümölcsökön, gabonaféléken, magvakon alapul. A tévhitekkel ellentétben sem Okinaván, sem pedig Szardínián nem fogyasztanak gyakran halat, vagy más tengeri élőlényt. Ezen kívül tejterméket sem fogyasztanak nagy számban, főleg nem tehéntejet. Kevés juhtejből és kecsketejből készült sajt előfordul ugyan a szardíniaiak étrendjében, de nem meghatározó. Ami húst esznek, az meglepő módon elsősorban mindenhol disznóhús. Az adventisták túlnyomó többsége egyáltalán nem eszik húst, Okinaván és Costa Ricában sertést és esetleg csirkét esznek, nagyjából havonta párszor, Szardínián a sertés mellett birkát is fogyasztanak, szintén csak hébe-hóba. Persze sehol sem mesterségesen felhízlalt disznót, vagy zsírsertést esznek, hanem kistermetű, sovány húsú disznót, amelyik nem ólban, hanem szabadon legelve nő fel. Tehát főleg növényeket esznek, és mértékkel, csak éppen annyit, és annyiszor, amennyi szükséges. Ráadásul a növényeket, amiket megesznek, maguk termelik a kertjeikben, azaz nem fogyasztanak finomított vagy feldolgozott élelmiszert. Egyszerűen, puritán körülmények között élnek, és nagyon sokat tevékenykednek. A tétlenség nem jellemzi az életüket. Sokat gyalogolnak, napi legalább napi 5-8 kilométert. De a testmozgásban is mértékletesek, nem terhelik agyon magukat. Sokat vannak napon, a napfény szerepe nagyon fontos a hosszú élet szempontjából. Mert míg a leégés káros, és rákkeltő, addig a napfény elengedhetetlenül szükséges a D-vitamin szintjének fenntartásához, és a D-vitamin az egyik legfontosabb vitamin, mert semlegesíti a szabad-gyököket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szabadban végzett tevékenységek alapvetően fontosak ahhoz, hogy hosszú és egészséges életet élhessünk. Aki aktív, az rugalmas és mozgékony és erős marad 100 éves koráig, míg aki csak tesped, punnyad, lustálkodik, ücsörög, az nem használ elég kalóriát, megmerevedik, és hamarabb megöregszik. A hosszú élet egyik titka, hogy együnk keveset, és növényi táplálékot, illetve mozogjunk sokat, de ez a mozgás ne erőlködés legyen, ami terheli a szivet, az izületeket és a gerincet, hanem inkább sétáljunk, biciklizzünk, kertészkedjünk, kiránduljunk, ússzunk. Kis mennyiségben, mondjuk napi 2-3 deciliterig, a vörösbor fogyasztása kifejezetten egészséges és ajánlott, de ennél többet nem érdemes inni, mert akkor már az alkohol negatív hatása elnyomja a vörös színt adó érkarbantartó anyagok pozitív hatásait.
A hosszú élet másik legfontosabb összetevője a TUDATOSSÁG. Ez annyit tesz, hogy az él sokáig, aki sokáig akar élni. Aki tudatosan készül arra, hogy hosszú életet éljen, az hosszabb ideig is fog élni, mint azok, akik nem tervezik, nem is gondolnak rá, hogy magas kort élnek majd meg. Akarni kell a hosszú és egészséges életet ahhoz, hogy bekövetkezzen. Persze miért akar valaki hosszú ideig élni? Azért, mert tervei, céljai vannak.  Más szóval a hosszú életet élő embereknek komoly életcéljaik vannak. Azért kelnek fel minden reggel, mert úgy érzik, dolguk van, feladatuk, amit meg kell tenniük, és ez a cél aztán elképesztően sokáig életben is tartja őket. A könyvben szereplő öregeknek többnyire a fő céljuk a családjuk volt. A család segítése, szolgálata. Jellemző, hogy a világ legöregebb emberei nagy családban élnek. Egy statisztika szerint, amely során sokmillió adatot felhasználtak, ahány lánya van egy embernek, annyi évvel nő az élettartama az átlaghoz képest. Egy összetrató, szerető, segítőkész család, és olyan közösség, ahol tisztelik és megbecsülik az öregeket, nagy mértékben hozzásegít a hosszú élethez. Fontos az is, hogy tartozzunk valahová. A világ legöregebbjei mind vallásos emberek. Az ismétlődő rítusok, és a vallás szabályainak betartása ritmust ad az életüknek, és sok terhet levesz róluk. Akik meggyónnak, azokat nem kínozza a lelkiismeret-furdalás. Akik hisznek egy felsőbbrendű lényben, azok nem stresszelnek mindenen, és a sorscsapásokat is könnyebben elviselik. Ez persze szerintem nem jelenti azt, hogy a hoszú életnek feltétele a vallásosság. Én meglehetősen egyház ellenes vagyok, és természettudományos a világnézetem, ezért nem bíztatnék senkit arra, hogy legyen vallásos. A dolognak a hosszú élet szempontjából inkább az a lényege, hogy legyenek rítusaink, és legyünk tagjai egy olyan közösségnek, amelynek tagjai hozzán kasonlóan gondolkodnak, és legyenek közös programjaink, ahol megerősítjük az összetartozásunkat. Aki lassan él, az lassabban öregszik meg. Tanuljuk meg élvezni és megcsodálni a világ kínálta szépségeket, apró örömöket és élményeket. A világ legöregebb emberei nem anyagiasak, nem érdekli vagy motiválja őket a pénz. Nem nyomorognak, de inkább szegények, mint gazdagok. Egyszerű körülmények között élnek, harmóniában a természettel, kevés tárggyal veszik körül magukat, és fordítanak időt arra, hogy szemlélődjenek, gondolkodjanak, csodálják a világot, és mindnyájan nagyon hálásak. Ráadásul mind kedves, segítőkész ember. Sokuknak a másokon való segítés az élete értelme. Vagyis a hosszú élethez úgy tűnik derűsnek, segítőkésznek kell lennünk. A könyvben szereplő idős emberek mindnyájan sokat nevetnek, kifejezetten jó humoruk van, önirónikusak, jó a memóriájuk, vág az eszük 100 évesen is, mint a borotva. Persze nagyott hallanak, és rosszul látnak, de agyilag nincsenek leépülve.
Elolvasva ezt a könyvet én tulajdonképpen sok új dolgot nem tanultam, viszont sok eddigi elképzelésemet megerősítette. A magam részéről törekedni fogok a mértékletes és tudatos életre. Mert sokáig akarok élni, hiszen van célom az életben. Tudom, mert tapasztalom a környezetemben, hogy sok embernek nincs célja. Vágyai vannak, de amikor ráébred, hogy nem érheti el őket, akkor megalkuszik, vagy megkeseredik, és céltalanul, gyorsan, öntudatlanul éli az életét, pótlékokba kapaszkodva. Hamar megöregszik, a betegségek felemésztik, és fiatalon meghal. Fiatalon, ahhoz képest, hogy elélhetne akár 110-120 évig is, méghozzá jó életminőségben, nem kiszolgáltatottan, vagy ágyhoz kötötten. A gének fontosak, de az élettartamot az életmód határozza meg.
Azt javaslom mindenkinek, amit én is követni fogok ezután, illetve részben már most is eszerint élek: együnk keveset, és feldolgozatlan növényi táplálékot, amit lehetőleg igyekezzünk magunk megtermelni. Egyáltalán ne együnk húst, vagy állati eredetű élelmet, vagy ha mégis, hát csak kivételes alkalmakkor, évente csak párszor. Mozogjunk sokat, de ne úgy, hogy közben túlterheljük a szervezetünket. Tartózkodjunk sokat a napon, de vigyázva, hogy ne égjünk le. Akarjunk sokáig élni, és találjuk meg az életcélunkat, amit akarjunk megvalósítani  minden erőnkkel, akár lemondások árán is. A fontos dolgokra koncentráljunk, az emberi kapcsolatokra, a családra, a barátságokra, saját magunk fejlesztésére, és ne anyagi javakat hajszoljunk. Éljünk puritánul, sallangmentesen, felesleges tárgyak nélkül. Keressük a hozzánk hasonló gondolkodású emberek társaságát, és töltsünk velük sok időt, legyenek rendszeres programjaink velük, legyenek közös szertartásaink, nevessünk együtt minél többet, legyenek olyan emberek, akiknek elmondunk mindent, ami a lelkünk nyomja, hogy megkönnyebbülhessünk, segítsünk másoknak ahogy és amiben csak tudunk.
Mindez amellett, hogy boldog és hosszú életet eredményez, még a bolygónak is jót tesz: megkíméljük vele az erőforrásainkat, takarékoskodunk a javainkkal; plusz fenntarthatóan, a természettel harmóniában, ökológiailag pedig kiegyensúlyozottan élhetünk.
Ha közületek, olvasóim, valaki úgy dönt, hogy megpróbál ezek szellemében élni, akkor rám mindenben számíthat, szívesen alakítok vele egy társaságot, közösséget, amiben megbeszélhetjük a tapasztalatainkat, és megoszthatjuk ötleteinket. Együtt minden könnyebb.
Haladjunk hát a korral és éljünk sokáig! Rajtunk múlik. Csak magunkon. Sokadszorra mondom, a valóság konstrukció. Konstruálhatjuk úgy, hogy hosszú, boldog, tevékeny, egészséges legyen az életünk. Csak akarni kell.