Na, akkor belecsapok a lecsóba.
Így a december 7-én kezdődő koppenhágai klímacsúcs előtt átgondoltam miket is hallottam eddig a klímaváltozásról, és ettől elbizonytalanodtam. Alapvetően azt gondolom, hogy az elmúlt másfél évszázad emberi tevékenysége okozza a klímaváltozást, de annyi mindent halllani... Például, hogy a klímaváltozás természetes folyamat, és az emberi tevékenységnek semmi köze hozzá. Talán többen mondják, hogy igenis van köze, és emiatt a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez mindnyájunknak változtatni kell az életvitelén, de attól hogy többen mondják, még nem biztos, hogy igazuk van. Persze tudom, hogy van egy csomó vizsgálat és kutatás és elemzés és kimutatás, amivel a tudósok bizonyítani tudják, hogy az a húmérséklet emelkedés, ami jelenleg zajlik, olyan gyors, amire nem volt még példa, és hogy akkor kezdett felgyorsulni, amikor az emberiség átállt a fosszílis energiahordozók nagyfokú használatára. De van néhány tudós, és nem az olaj-lobbi által fizetettekre gondolok, hanem igazi komoly szakemberekre, akik azt vallják, hogy ha alaposan megvizsgáljuk és megértjük a földi ökoszisztéma működését, akkor abból az derül ki, hogy nincs olyan, hogy a széndioxid szintje kritikus nagyságra emelkedjen a légkörben. Egyszerűen azért, mert a bolygó önszabályozó mechanizmusai ezt megakadályozzák. Valahogy úgy, hogy ha nő a CO2, és emiatt nő a hőmérséklet, akkor a növények a szárazföldön, de főleg az óceánokban (algák) több CO2-t lélegeznek be, kötnek meg, és el is szaporodnak, többen lesznek, mert a CO2 többlet miatt nagyon jól érzik magukat, és így idővel visszaáll az egyensúly. Ez logikusan hangzik. Talán emberi beavatkozás nélkül ez így is zajlana, csakhogy az ember nem engedi meg, hogy a növények elszaporodjanak, és élettereket vegyenek el tőle, ezért az egyensúly nem fog helyreállni. A bolygó melegszik, a sarki jég elolvad, ettől megemelkednek a tengerek, ami népvándorlást indít el, ami konfliktusokhoz vezet. Talán ezt nem is lehet már megakadályozni. A nagy világégések elkerülhetetlenek, a történelem ezt tanítja nekünk. A civilizációk jönnek-mennek, és a romokon mindig valami új teremtődik, jó esetben tanulva a hibákból. Én azonban amondó vagyok, hogy jó lenne elkerülni a katasztrófákat. Természetesen nem hiszem, hogy a klímaváltozás olyan hirtelen következményekkel járna, mint azt ahogy egyes filmek lefestik. A változás lassú, és az emberek alkalmazkodni fognak hozzá. Bizonyos az is, hogy átalakítja majd az emberiséget, a társadalmakat, az értékrendeket. De ez nem baj, a változás nem rossz dolog.
Akármi okozza is a klímaváltozást, a hatásait csökkenteni mindenképpen szükséges. Méghozzá azért, mert ha semmit sem teszünk, akkor emberi ösztöneink ellen cselekszünk. Mert egyrészt az ember formálni akarja maga körül a világot, másrészt igyekszik kényelmesen élni. Ezek alapvető késztetéseink. Nem vágyunk bizonytalan, kaotikus korszakokra.
A klímaváltozás fenyegtő réme, ami szerintem azért nem annyira rémes dolog, de súlyos és mindeképpen kezelendő, jó apropó, hogy javítsunk a világon. Ha ennek hatására, félve a következményektől, elkezdünk ésszerűbben, takarékosabban, egyszerűbben, az erőforrásainkra vigyázva élni, akkor azzal csak jól járhatunk.
A klímaváltozás elleni globális küzdelem talán a legjobb dolog ami történhet velünk. Egyébként bennem van egy olyan félelem is, hogy esetleg átesünk a ló túloldalára, és azzal okozunk komoly károkat a bolygónk ökosztisztémájában, hogy eszetlenül, hatástanulmányok nélkül, átgondolatlanul belenyúlunk a klímába azzal, ahogy a klímaváltozást kezeljük. Mert egy ekkora rendszer azért nagyon összett és kényes szerkezet, rengeteg összefüggéssel, amiket még nem ismerünk igazán alaposan. Szóval csak óvatosan.
Amit mindnyájan megtehetünk, az nagyon is sok. Tudom, mindig ezt mondom, de én nagyon erősen hiszek benne, hogy az ember elképesztően hihetetlen dolgokat is véghez tud vinni, összefogással és akarattal. Használjunk kevesebb energiát. Ez az alapvető feladat. De attól, hogy alapvető, még nagyon összetett. A következő bejegyzésekben megpróbálom majd elmondani, mit értek ezalatt.
Mára azzal zárnám, hogy figyelmeztessek mindenkit: ne essünk pánikba. A pánik az, amikor a kicsúszik a kezünkből az irányítás. Nem egy jó szituáció. Inkább használjuk a fejünket, és irányítsuk a világot, illtve a világ, és ezáltal mindannyiunk sorsát. A pánikhoz foghatóan szörnyű dolog csak egy van, a közöny. Akkor sem mi irányítunk. Úgy látom, a közöny jobban jellemzi az embereket, főleg klímakérdésben, mint a pánik. Most még. Ezt sem tarrtom szerencsés dolognak. Mert igenis gondolkodni kell a jövőnkröl, és megbeszélni a nézeteinket egymással. Annyival izgalmasabb ilyen lényegbevágó kérdésekről diskurálni, mint arról, hogy mi történt egy tévésorozat aktuális részében, hogy nem is lehet mihez hasonlítani. A legtöbb ember nem gondol arra, ami megijeszti, vagy amiről úgy érzi, hogy úgysem tudná befolyásolni. Ez önvédelmi reflex. De a nagy közönytől meg az emberek eldobják maguktól azt, ami a legnagyszerűbb abban, hogy emberek vagyunk. Az absztrakt gondolkodás képességét. Filozofálni jó. És szerintem hasznos is. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy csak az álmodozók, meg a bárgyú szentimentálisok hiszik azt, hogy a világ megjavítható, megváltoztatható. Márpedig én a legerősebben az ember változtatási képességében hiszek. Ezt nagyszerű dolognak tartom. Sőt több ez, mint hit, ez meggyőződés, mert látom a gyakorlatban működni. Élni annyira szuper. Élni annyi, mint egy kis időre rendelkezni a maximummal, amivel jelen tudásom szerint rendelkezni lehet. Emberi élet: ez a legtöbb, ami lehetséges az univerzumban. Szóval arra akarok kilyukadni, hogy majd kibújok a bőrömből az öröm miatt, hogy olyan korban élhetek, amikor egy olyan nagy kihívás előtt állunk, minr a klímaváltozás és hatásai. Engem nem megrettent ez a dolog, hanem fellelkesít. Talán végre tömegek térnek át egy ésszerűbb, takarékosabb, természetközelibb életmódra. És ha azért, mert nekem ez a meggyőződésem, idealistának, álmodozónak, naivnak, vagy bolondnak gondolnak, hát, tegyék. Mit számít? Talán hülye vagyok. De amint a hülyék kerülnek többségbe, ők válnak normálissá. És az emberre az is jellemző, hogy normakövető faj. Azok akik most az elavult normához ragaszkodva legyintenek rám, meg a gondolataimra, majd a jövőben, amikor a norma az lesz, amiben én hiszek, ahhoz is csatlakoznak majd. A csordaösztön ereje nagyon masszív. De még a csorda is halad. Nem vagyok optimista, sosem voltam az. Azt gondolom, teljesen reálisan nézve biztos, hogy a világ abban az irányban fog végül változni, amit leírtam. Mert ez a legvalószínűbb. Hogy közben lesznek-e véres, szomorú és a fejlődésben ideiglenesen mindnyájunkat visszavető események, azt nem tudom. A pesszimizmus kisördöge azt mondatja velem, hogy naná, emberek vagyunk, mi mindig a nehezebb utat választjuk, és csak a saját kárunkon, keserves tapasztalatok árán tanulunk. Mert a tömeg akkor is buta, ha a tagjai egyenként okosak. De ettől még törekedhetek rá, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy zökkenőmentes legyen az örök változás. Elvégre azért néha aranykorok is vannak. Miért ne kezdődhetne most, mostanában egy?
Én irom ezt a blogot. Hátha jót teszek vele...