Új szintre lépett a blogom: már érkezett egy megjegyzés az egyik bejegyzésemre.
Igaz, valaki olyan írta, aki ismer, egy jóbarát, de minden vélemény egyformán fontos és értékes.
Annyira jó lenne, ha hosszú távon nem monológ lenne ez a blog, hanem egy fórum, ahol az olvasók megbeszélnék, megkritizálnák, megvitatnák a bejegyzéseimet. Mert az egyik alapvető célom az, hogy gondolkodásra késztessek. Csak akkor jönnek elő új ötletek, ha beszélgetünk a dolgokról.
Tanuljunk egymástól. Bárki bátran írja meg erre a blogra a saját gondolatait és véleményeit azokról a témákról, amiket érintek; vagy akár vessen fel új témákat, de azért olyanokat, amelyek a blog profiljába beleillenek.
Más kérdés, hogy még én sem tudom pontosan, mi is ez a profil. A lényeg, hogy haladjunk a korral.

Remélem, idővel komoly ellentmondások lesznek majd az új és a régebbi bejegyzéseim között, mert akkor érzékletesen látszani fog majd, hogyan változik a véleményem. Szerintem a változás inkább jó dolog, mint rossz. Aki változik, az fejlődőképes, az meg tud újulni, az képes reagálni az új kihívásokra. Aki mindig ugyanazt gondolja, az agyhalott.
A valóságshowk nagy tanulsága számomra az volt, hogy az emberek negatív dolognak tartják, ha valaki megváltozik. Sokszor azzal az indokkal szavazták ki egymást a "villalakók", hogy változást észleletek a másik személyiségében. De könyörgöm, hát persze, hogy megváltozik az, aki bekerül egy tévéműsorba, és az egész ország beleshet élete minden percébe. Ha a budin sem lehetsz egyedül, ha a legnyomorultabb pillanatodban is kamera figyel, az megváltoztat. Persze egy ilyen élmény inkább torzítja, vagyis negatívan befolyásolja a személyiséget. Bár, van akit inkább megerősít. Attól is függ, milyen az alaptermészete és mennyire erős pszichikailag. Mndenesetre ne lepődjünk meg azon, hogy az emberek extrém hatások alatt megváltoznak.
Szerintem komoly baj, ha valaki új információkhoz jutva nem vizsgálja felül addigi vélekedéseit. Ha csak büszkeségből, vagy más okból ragaszkodunk régebbi kijelentésünkhöz, hitünkhöz, elméletünkhöz, akkor nevetségessé válhatunk, és az még csak a kisebbik baj. Aki nevetséges, azt csak nem veszik komolyan. De aki "megátalkodottan" ragaszkodik az elavult, meghaladott, téves elképzeléseihez, annak ellenérzései fognak támadni azokkal szemben, akik rámutatnak a tévedéseikre. Az ellenérzés aztán gyűlöletté alakul, és máris kész egy hitvita. Ahol hitek csapnak össze, ott a józan észre süketek a vitázók.
A fanatikus fundamentalisták azt hiszik, mindent megtehetnek, mert igazuk van. A nézeteik elszakadnak a valóságtól, és minden engyéb kontextustól, nem tudnak hatni rájuk semmiféle tények. Az ilyen emberekben elhal az, amit én az egyik legfontosabb emberi tulajdonságnak tartok. A változás képessége. Aki nem változik,  az beleragad az idő egy már elmúlt szakaszába, az nem halad a korral. Testileg a jelenben van, szellemileg a múltban. Nagyon szomorú állapot.
Én azt gondolom, akkor haladhatunk a korral, akkor élhetjük igazán meg az élet minden percét, és az általuk kínált élményeket, ha nyitottak vagyunk a világra és a változásaira. Igyekezzünk begyűjteni az információkat, hallgassuk meg mások ötleteit, mások gondolatait, ismerjük meg minél több ember fantáziájának gyümölcsét, mert azzal csak gazdagodunk. Elvetni, elutasítani valamit, csak mert azt nem olyan mondja, akinek a véleménye a hitünk szerint mérvadó: öncsonkítás. Mindegy ki mondja, mindegy honnan származik, hallgassuk meg az információt. Aztán persze el kell dönteni, elhisszük-e. De az már a belső értékrend kérdése, amiről már irtam pár bejegyzéssel ezelőtt. Meg attól is függ, hányan erősítik meg az információt.

A dogma ketrecbe zárja az intellektust. Miért akarnak mégis sokan börtönben élni? Mert ott biztonságban érzik magukat. A rácsok által behatárolt szűk tér ismerős, megszokott, otthonos. A nagy terek rémítőek. Ki tudja mi bújik meg a horizont mögött.
Én például kíváncsi ember vagyok. Viszketek tőle, annyira érdekel, mi van a horizont mögött. Nincs rács, ami visszatarthatna.
Úgy nincs sok értelme a földi életnek, ha nem kutatunk új dolgok után.
Azért is nem vagyok vallásos, mert a vallások pont arra bíztatják a híveket, hogy ne kutassanak, érjék be a meglévő válaszokkal. A földi élet szerintük csak átmeneti hely, az igazi élet majd a túlvilágon lesz, és oda csak az jut, aki beérte a válaszokkal. Nem tudok hinni olyannak, aki azt mondja, hogy ne kutassak a válaszok után.  Az egyszeri, megismételhetetlen élet elpocsékolása lenne beérni bármilyen végleges válasszal, akármi is legyen az.
Tovább megyek. Minden nézet, ami jelentékteleníteni akarja a földi életet, valami túlvilág ígéretével, vagy egyéb módon, az egyrészt az elnyomás eszköze, másrészt életellenes. Ami életellenes, az pedig embertelen. A kör bezárult.
Ne zárjuk magunkat börtönbe azzal, hogy egy ponton megállunk, és beérjük az addig kapott válaszokkal. Minden gyanús, ami kizárólagosságra tör. Végtelen lehetőségektől vágja el magát az, aki leteszi a voksát egy kizárólagos válasz mellett.