Egyre többen vallják, köztük mérvadónak tartott szakértők (történészek, politológusok) is, hogy államformát kéne váltani, és akkor egycsapásra megoldódna a magyar társadalom tekintély-válsága. Azt mondják, legyünk megint királyság.
Ez egy hatalmas nagy baromság.
Szerintem egyáltalán nincs tekintély-válság. Az nem válság, hogy nem tisztelik az emberek a magukat tekintélyesnek tartó, de valójában nevetséges és szánalmas politikai és társadalmi vezetőket. Aki nem érdemli meg, azt nem is szabad tisztelni.
Méghogy királyság! Más se hiányzik nekünk. Utálom a múltba révedést. Miért mindig valamiféle vélt aranykorba visszatekintgetve keressük a megoldást a jelenbeli gondjainkra? A nosztalgia kártékony érzés, csak megzavarja az ember valóságérzékelését.
A királyság elavult forma, újra bevezetni a korral való haladás ellentéte. Aki komolyan azt gondolja, hogy nekünk királyságra van szükségünk, az vagy teljesen hülye, vagy csak számítóan gonosz.
A király nem más, mint egy cím, egy titulus. A királyt sosem önmaga miatt tisztelik, tekintélye nem a személyiségéből fakad, hanem a státuszából.
Ráadásul a királyságnak az is fontos alapeleme, hogy a királyi cím a családon belül öröklődik. Nem kell kiérdemelni, megküzdeni érte, egyszerűen születéstől fogva jár.
A királyság mindazt jelképezi, amire nincs szüksége az embereknek. Az elnyomást, a tekintélyelvűséget, és azt, hogy nem mindenki egyenlőek születéséktől fogva. Elfogadhatatlan minden örökölhető cím.
Ahol ma is királyság van, ott is folyton napirenden van, hogy megszüntessék.
Aki tekintélyre vágyik, az fél, és azt szeretné, hogy megmondják neki, mit csináljon; az iránymutatásra vágyik, és a válaszokért cserébe mindenben szót fogad. Aki tekintélyre vágyik, az birka. Az butaságban tartott és szerencsétlen ember, akit meg kell menteni azzal, hogy felvilágosítjuk a lehetőségeiről, a jogairól, és megmagyarázzuk neki, hogy az élet lényege nem más, mint hogy a magunk erejéből oldjuk meg a kihívásokat, és a saját belső értékrendünk szerint élünk.
Minden ellen küzdeni kell, ami tekintélyre hivatkozva akar előírni és megszabni nekünk bármit.
Aki meg arra vágyik, hogy tekintélyes legyen, az beteg ember. Az csak ki akarja használni az embereket arra, hogy beteges álmait megvalósíthassa.
A társadalmi válságra a válasz tehát nem az, hogy legyünk királyság, és aztán fogadjunk szépen szót a királynak, aki megmondja majd mi a helyes, mi a követendő értékrend.
Tisztelni azt lehet, aki kivívja a tiszteletet a tetteivel. Nem a szavaival, az igéreteivel, hanem a cselekedeteivel.
A megoldás épp az, hogy egymást tisztelve megbeszéljük a gondokat és nézeteltéréseket, és nem engedjük, hogy a problémákat gerjesztő, magukat tekintélyesnek és tiszteletreméltónak tartó társadalmi vezetők az orrunknál fogva vezessenek bennünket.
Óvakodj attól, aki a tekintélyre hivatkozik; vagy aki azt várja, hogy azért higgy neki, és benne, mert ő valaki, neki címei vannak és tekintélye.