A közönyön gondolkodtam ma, ami az embereket jellemzi mostanában. A régi mondás, miszerint a vélemény olyan, mint a segg: mindenkinek van; már nem igaz. Az embereknek nincs véleménye. Vagy legalábbis saját véleménye. De fontos dolog a saját vélemény? Kell az nekünk? Nem az vezet mindenféle konfliktusokhoz? Nos, nyilván nem kell, hogy mindig mindenről saját véleményünk legyen, és nem érdeklődhetünk minden után sem. De a saját vélemény mégis fontos dolog; afféle indikátor, vagyis jelző. Azt jelzi, hogy vannak-e meggyőződéseink. Mert véleményt akkor formálhatunk, ha vannak meggyőződéseink, amelyek alapján véleményeket tudunk formálni. A meggyőződés alapja pedig az értékrend.
Azt gondolhatnánk, hogy értékrendje azért mindenkinek van, ha más nem, akkor az alapvető ösztönökre épülő primitív értékrend, ami meghatározza, hogy hidegben, mikor fázunk, értékesebb hely a tűz körüli terület, mint egy szeles dombtető. Igenám, de az értékrendek különböznek. Sőt, változnak is. És ez az, ami problémákat szokott okozni. Mert az egyszerű ember megzavarodik, amikor egymásnak ellentmondó értékrendekkel akarják megismertetni, és összezavarodik akkor is, amikor változni látszik az értékrend, amelyben hitt. De olyan is van, hogy a világ változik, az értékrend pedig megmerevedik, ami szintén gondokat okozhat.
Ha az egyik párt azt mondja, hogy a költségvetés a körülményekhez képest a legjobb, a másik pedig azt mondja, hogy a költségvetés a lehető legrosszabb, akkor nyilván másként értékelik a dolgokat, vagyis más értékrendszer húzódik mindkettőjük fejében. Egymásnak (teljesen) ellentmondó értékrendszer. Kinek higgyünk hát?
Magunknak.
A pártok ugyanis profitorientált szervezetek, melyek célja a költségvetési forrásokhoz való hozzáférés, és ennek révén a saját értékrendszerük normává alakítása. Elméletileg. Mert gyakorlatban azt láthatjuk ma Magyarországon, hogy a pártok nem kínálnak elveket, perspektívákat, értékrendszereket, nem akarják meggyőzni az embereket semmiről, csak meg akarnak felelni a választóknak, és azt mondják, azt vallják értékrendjüknek, amit az emberek többsége hallani akar. Az emberek többsége meg épp értékrendszerre vágyik, amihez igazodhat. Ez a vak vezet világtalant tipikus esete.
A megoldás az, hogy ne várjunk arra, hogy majd valaki (az állam, a párt, a guru, a celeb) megmondja mit és hogyan tegyük. Sőt kérjük ki magunknak, ha meg akarják mondani, hogyan kéne gondolkodnunk! Egy kivülről jövő értékrendszer mindig bizonytalan, ingatag, változékony. Alakítsunk ki magunkban egy értékrendszert, és ahhoz tartsuk magunkat. Annak a segítségével el lehet dönteni, hogy mikor van igaza egy pártnak, és mikor nincs. Ez a belső értékrendszer nem egyenlő a lelkiismerettel, vagy valami tradicionális értékrenddel. Ez elvek összessége. Ez a világlátásunkból és a tapasztalatainkból leszűrt alapvető gyűjtemény.
Ha nincs saját, belső értékrendünk, akkor egyrészt nincs meggyőződésünk és véleményünk, másrészt akkor megszédíthetnek azok az értékrendek, emelyek naponta bombáznak bennünket. Ha nincs belső iránytűnk, akkor elbutíthatnak, becsaphatnak, félrevezethetnek az információk, amelyek egyfolytában zúdulnak ránk. Az értékrendek között kóválygó, összezavart, hülyeséggekkel traktált ember félénk lesz, dühös, bezárkózó, és ennek az a veszélye, hogy gondolkodása beszűkül, ő maga pedig korlátolttá válik, és csak a gyors élvezeteket hajszolja; vagy ami még rosszabb, a szélsőséges nézetek befolyása alá kerül, mert azok kiutat kínálnak a nagyon egyszerű és nagyon radikális válaszaikkal. A szélsőségek azért képesek hatni, mert a problémákat nagyon jól diagnosztizálják, de a válaszaik, a gyógymódjaik elfogadhatatlanul leegyszerűsítőek, és gyülöletet keltve nyitnak utat a frusztrációknak.
A korlátolt emberek persze nem érzékelik, hogy ők korlátoltak, és azt sem, hogy értékrend problémával küszködnek, hisz egy érték nélküli értékrend fogjai. De nem csak hogy nem érzékelik, de belátni sem képesek, hogy korlátoltak, mert ahhoz el kellene távolodniuk maguktól, egy új, más nézőpontból kellene szemlélniük önnön helyzetüket, és erre pont a korlátok közé szorítottságuk miatt nemképesek. Egyszerűen a korlátok nem engedik őket eltávolodni egy olyan távolságba, ahonnan már reflektálhatnának önmagukra. Nyilván mindenkinek vannak korlátai, de nem mindegy, hogy mekkora a terület nagysága, amit a korlátok bekerítenek. Sokaknak nagyon szűk hely jut csak.
Ma a patriarchális világrend felbomlásának, megváltozásának korát éljük. Akik tahát valahonnan fenntről várják a megoldást és az értékrendszert, azok bajban vannak, és még ennél is nagyobban lesznek. Mert a világ már más irányban halad. Az eljövendő időkben azok az emberek, akik szilárd belső értékrenddel rendelkeznek, alulról szerveződő közösséget alkotnak majd azokkal, akiknek az értékrendje hasonló az övékkel, és az élet hozta problémákat és feladatokat majd maguktól, közösen megoldják, és saját maguk fogják szabályozni az együttműködésük módjait.
A korlátolt emberek, akiknek nincs saját értékrendje, és emiatt félnek és bizonytalanok, ragaszkodnának a felülről kapott válaszokhoz, az apafigurához, ami megtestesülhet a pártban, az álamban, egy vallási vezetőben, vagy másban. Ragaszkodnának, de nincs esélyük, mert a világ változik, és haladni kell a korral.
Ez a blog tulajdonképpen nem más, mint egy értékrendszer megfogalmazása. Egy belső, meggyőződéssé vált, de rugalmas, változni képes értékrend testamentuma, amely lehetővé teszi, hogy legyen véleményem a dolgokról. Ha neked, olvasó, nincs véleményed, ha sokszor nem tudod, kinek higgy és mit gondolj, ha csak sodródsz az életben, olyasmiket hajszolva, amik nem is tesznek igazán boldoggá, ha minden tud befolyásolni, vagy ha semmi sincs hatással rád, ha közönyösen tekintesz a világra, és ha kerülöd a kihívásokat, akkor ideje elkezdeni átgondolni az életed, és reflektálni önmagadra, hogy kialakíthasd azt az értékrendet, ami egyértelműen segít majd eligazodni az életben, és amit továbbadhatsz majd az utódaidnak, egy jó jövő reményében. Meríts ezekből a bejegyzésekből ihletet. Remélem segít. Érts egyet, vagy vitatkozz, de kezdd el használni az agyad. Mert ha nem használod, akkor elsorvad a képzeleted, és robottá válsz, aki csak dolgozik, és bólogat, és azt hiszi, minden úgy jó, ahogy van. Mert már nem képes észrevenni, mi is történik vele valójában.